Kontra: hőség, egyedül, csomag (4kg), Pro: Puch országúti (1987), jó kis leállósávok, gyönyörű tájak
Első nap: Szob (H) -Besztercebánya (SK)
Második nap: Trstena (SK)-Kraków (PL)
Találkozások az úton
(barátaim azzal az útravalóval engedtek el, hogy csak menj az úton és történnek majd a dolgok, jönnek a találkozások- ja, és azzal is, hogy hiába van Pesten kánikula, majd fogok fázni a hegyekben...mindkét jóslat bevált....)
1. Az első találkozás a letkési hídon volt reggel 7-kor. A híd az Ipolyon, a határfolyónkon visz át (a landing fotón, fent, az Ipoly völgye látható, háttérben a Börzsönnyel). A hídon egy nagypapa sétáltatta az unokáját és őt kértem meg, hogy csináljon rólam egy képet, ahogy a határtáblánál állok. Az unoka, három-négyéves kislány rögtön elkezdte mondókáját, hogy "Papa, láttad a híradóban, hogy elütöttek egy biciklist, kint volt a mentő is"...ekkor két döntésem is született: i) nagyon vigyázok végig az úton, főleg pótkocsis kamionoknak nem megyek neki frontálisan, és hogy ii) fuck the mass media, de tényleg!
2. A második találkozás az első kb. 60 km után volt, ahol egy ideális pihenőhelyet találtam: egy kis faluban egy hegyi folyócska tekereg, megfürödhet a lestrapált utazó (ne felejtsük, 33 fok volt aznap a csúcshőmérséklet) és van kávézó is, wc-vel, mosdókagylóval és detergenssel :) plusz van egy asztal, két paddal a patakparton. Hát, itt találtam szerintem Szlovákia két legjobban berúgott idősebb fiatalemberét, akik ketten, egyesült erővel sem tudtak rólam fotót csinálni az útjelző táblánál, így kénytelen voltam saját magamat lefotózni. Ekkor születetett meg az a döntésem, hogy nem fogok rápálinkázni a pihenőre:)
3. Amikor a szubtrópusi 134 km után begurultam Besztercebánya főterére délután fél 5 körül, két rendőr állta az utamat. Angolul és lengyelül próbáltam magyarázni, hogy nagy tekerés után vagyok itt és hogy engedjenek el inkább, megyek szépen gyalog tovább - ez nem is lett volna olyan nagy áldozat a részemről... Minden magyarázkodásomra egy határozott "Passport, prosim" volt a válaszuk. Gondoltam, hogy a magyar útlevél garantálja a büntetést, szépen, leszegett fejjel át is adtam az útiokmányt nekik. Ahogy átvette az útlevelem a rendőr, abban a pillanatban meg is szólalt magyarul: "Vigyázzatok itt a főtéren, megbüntethetnek, 60 euro a bírság. Na, viszontlátásra." Ekkor született meg az a döntésem, hogy inkább magyarul beszélek elöször mindenhol, aztán meglátjuk.
4. A második nap délelőttjén megkönnyebülve értem el a lengyel határt: esett az eső...igen, az első nap őrült kánikulája után jólesett a hűvös időben tekerni és sokkal könnyebben haladtam. A határtól kb. 15 km-re egy jó nagy domb tetején egy templomra lettem figyelmes. Gondoltam is magamban, hogy ugyanolyan kistornyos szerkezet, mint az erdélyi templomok, tehát nemcsak otthon vannak ilyen épületek. A domboldalon közben jó lassan jött fel egy traktor, mögötte hosszú kamionsor. Nem akartam a sort a nagy lejtőn magam elé engedni, így gyorsan megindultam (volna) a dombtetőről...a kapkodásnak keresztbe váltás lett a vége, leesett a lánc, meg kellett állnom "szerelni"...az ujjaimat össze is kentem szépen a lánccal. A templom előtt volt egy pocsolya, ott kezdtem el az olajat lemosni az ujjaimról. A templomszolga, egy idősebb lengyel néni, odajött és mondta, hogy a templom mosdójában van meleg víz és szappan és hogy inkább ott mossam meg a kezem. Miután ennek szerét ejtettem, megkérdezte a néni, hogy honnan jövök. A Wegry(Magyaro.) bemondása után megörült és mondta , hogy ez egy magyar templom, ugyanis a régi magyar határ nem Chyzne-nel volt, hanem vagy 20 km-rel beljebb és ez volt az utolsó magyar templom észak felé. A templom hosszanti tengelye is úgy van beállítva, hogy pont Buda felé néz, belül pedig a szép, fakazettás falakon magyar királynők és királyok képei, egészen Szent Istvántól kezdve. Sokat mesélt nekem a néni, kb a harmadát értettem, de aztán előkerült egy magyar nyelvű tájékoztató is, innen jött az info dömping. A templom az UNESCO Világörökség része, kis weboldalán, a főoldalon, alul, magyar szöveg is van. Itt az a döntésem született meg, hogy ezután a túra után is fogok még Lengyelországban biciklizni..
(barátaim azzal az útravalóval engedtek el, hogy csak menj az úton és történnek majd a dolgok, jönnek a találkozások- ja, és azzal is, hogy hiába van Pesten kánikula, majd fogok fázni a hegyekben...mindkét jóslat bevált....)
1. Az első találkozás a letkési hídon volt reggel 7-kor. A híd az Ipolyon, a határfolyónkon visz át (a landing fotón, fent, az Ipoly völgye látható, háttérben a Börzsönnyel). A hídon egy nagypapa sétáltatta az unokáját és őt kértem meg, hogy csináljon rólam egy képet, ahogy a határtáblánál állok. Az unoka, három-négyéves kislány rögtön elkezdte mondókáját, hogy "Papa, láttad a híradóban, hogy elütöttek egy biciklist, kint volt a mentő is"...ekkor két döntésem is született: i) nagyon vigyázok végig az úton, főleg pótkocsis kamionoknak nem megyek neki frontálisan, és hogy ii) fuck the mass media, de tényleg!
2. A második találkozás az első kb. 60 km után volt, ahol egy ideális pihenőhelyet találtam: egy kis faluban egy hegyi folyócska tekereg, megfürödhet a lestrapált utazó (ne felejtsük, 33 fok volt aznap a csúcshőmérséklet) és van kávézó is, wc-vel, mosdókagylóval és detergenssel :) plusz van egy asztal, két paddal a patakparton. Hát, itt találtam szerintem Szlovákia két legjobban berúgott idősebb fiatalemberét, akik ketten, egyesült erővel sem tudtak rólam fotót csinálni az útjelző táblánál, így kénytelen voltam saját magamat lefotózni. Ekkor születetett meg az a döntésem, hogy nem fogok rápálinkázni a pihenőre:)
3. Amikor a szubtrópusi 134 km után begurultam Besztercebánya főterére délután fél 5 körül, két rendőr állta az utamat. Angolul és lengyelül próbáltam magyarázni, hogy nagy tekerés után vagyok itt és hogy engedjenek el inkább, megyek szépen gyalog tovább - ez nem is lett volna olyan nagy áldozat a részemről... Minden magyarázkodásomra egy határozott "Passport, prosim" volt a válaszuk. Gondoltam, hogy a magyar útlevél garantálja a büntetést, szépen, leszegett fejjel át is adtam az útiokmányt nekik. Ahogy átvette az útlevelem a rendőr, abban a pillanatban meg is szólalt magyarul: "Vigyázzatok itt a főtéren, megbüntethetnek, 60 euro a bírság. Na, viszontlátásra." Ekkor született meg az a döntésem, hogy inkább magyarul beszélek elöször mindenhol, aztán meglátjuk.
4. A második nap délelőttjén megkönnyebülve értem el a lengyel határt: esett az eső...igen, az első nap őrült kánikulája után jólesett a hűvös időben tekerni és sokkal könnyebben haladtam. A határtól kb. 15 km-re egy jó nagy domb tetején egy templomra lettem figyelmes. Gondoltam is magamban, hogy ugyanolyan kistornyos szerkezet, mint az erdélyi templomok, tehát nemcsak otthon vannak ilyen épületek. A domboldalon közben jó lassan jött fel egy traktor, mögötte hosszú kamionsor. Nem akartam a sort a nagy lejtőn magam elé engedni, így gyorsan megindultam (volna) a dombtetőről...a kapkodásnak keresztbe váltás lett a vége, leesett a lánc, meg kellett állnom "szerelni"...az ujjaimat össze is kentem szépen a lánccal. A templom előtt volt egy pocsolya, ott kezdtem el az olajat lemosni az ujjaimról. A templomszolga, egy idősebb lengyel néni, odajött és mondta, hogy a templom mosdójában van meleg víz és szappan és hogy inkább ott mossam meg a kezem. Miután ennek szerét ejtettem, megkérdezte a néni, hogy honnan jövök. A Wegry(Magyaro.) bemondása után megörült és mondta , hogy ez egy magyar templom, ugyanis a régi magyar határ nem Chyzne-nel volt, hanem vagy 20 km-rel beljebb és ez volt az utolsó magyar templom észak felé. A templom hosszanti tengelye is úgy van beállítva, hogy pont Buda felé néz, belül pedig a szép, fakazettás falakon magyar királynők és királyok képei, egészen Szent Istvántól kezdve. Sokat mesélt nekem a néni, kb a harmadát értettem, de aztán előkerült egy magyar nyelvű tájékoztató is, innen jött az info dömping. A templom az UNESCO Világörökség része, kis weboldalán, a főoldalon, alul, magyar szöveg is van. Itt az a döntésem született meg, hogy ezután a túra után is fogok még Lengyelországban biciklizni..
RSS Feed